A gyermekkorban végzett audiológiai kórmeghatározásnak elsősorban az alábbi két célja van:

• a halláscsökkenés mértékének megállapítása és a károsodás helyének meghatározása
• annak megállapítása, hogy a hallásvesztés-e a kommunikációs képesség hiányának és/vagy a kommunikációs fogyatékosság oka

A legfejlettebb technológiai alkalmazások lehetővé teszik, hogy még az együttműködésre képtelen vagy nagyon fiatal gyermekek esetében is eredményes diagnosztikát lehessen elérni

A műszeres állapotfelmérés négy vizsgálatból áll:

Viselkedési audiometria
A viselkedési audiometria alapja azoknak az akusztikai stimulációkkal kiváltott reakcióknak a megfigyelése, amelyek magatartásbeli változásokat idéznek elő a fiatal betegekben (pl.: a Boel teszt vagy a szemorientációs vizsgálat).

Impedancia mérés
A timpanometriából és kengyelreflex-vizsgálatból álló impedancia mérés a középfül működőképességét vizsgálja.

Akusztikai emissziók
Az akusztikai emissziók a külső szőrsejtek által, spontán módon vagy akusztikai stimuláció útján keltett hangok, amelyeket a külső hallójáratban elhelyezett mikrofon segítségével lehet érzékelni. Az akusztikai emissziók már gyenge halláscsökkenés esetén sem észlelhetőek. Ezt a gyors és egyszerű vizsgálatot általában az újszülöttek hallásszűrésekor alkalmazzák. 

ABR audiometria (Auditory Brainstem Response, agytörzsi válasz)
Az ABR a hangimpulzus hallóidegen keresztüli továbbításának megfigyelésével a belsőfül és a retrocochleáris struktúrák működését vizsgálja.

A megfelelő kezelés meghatározásához feltétlenül ismerni kell a károsodás helyét és jellegét.