A szabályos hallókészülék ellátás
Itt szeretnénk röviden ismertetni a szabályos hallókészülék kiszolgálás ismérveit, melynek célja, hogy az ügyfél maximális elégedettséggel tudja viselni készülékét.

A hallókészülék ellátás lépései:

Vizsgálat
A hallókészülék rendelés mindig az audiologus szakorvos és az audiologus asszisztens közös munkája kell, hogy legyen. A folyamat az ügyfél  kikérdezésével kezdődik, amit egy fül-orr-gégészeti orvosi vizsgálat követ.

Csak ezután végezhető a  teljes körű audiológiai vizsgálat, mely a lég- és csontvezetéses hallást, valamint a beszédértést és a kellemetlenségi küszöböt vizsgálja.

Ezek nélkül a vizsgálatok nélkül  nem lehet pontosan illeszteni a hallókészüléket!

Hallókészülék próba
A kivizsgálás és a halláscsökkenés megállapítása után kezdődik a próba. Fontos figyelembe venni az ügyfél korát, kezének mozgékonyságát, a látását, mert ezek mind befolyásolják a választandó hallókészülék méretét.

A páciens jelezze, hogy fülbe helyezhető vagy fül mögötti készüléket szeretne, de fontos tudni, hogy nagyon súlyos nagyothallás esetében sajnos nem mindig elegendő a hallójárati készülékek teljesítménye.

Mindig több készüléket kell próbálni, melyet számítógép segítségével állítunk be a paciens hallásához. A próba közben nem célszerű árakat mondani, ha nem szeretnénk, hogy ez pozitív vagy negatív irányba befolyásolja az ügyfelet, mivel gyakori ,hogy valaki a legolcsóbb, más meg a legdrágább készüléket szeretné. A szakembernek viszont az a feladata, hogy azt a készüléket ajánlja, ami az adott hallásra a legmegfelelőbb.

A hallójárati készüléket is ki lehet próbálni egy hasonló típusú fülmögöttivel, ne engedje, hogy kipróbálás nélkül írjanak fel hallókészüléket, még akkor sem, ha maximálisan megbízik az Önnel foglalkozó szakemberben. Az ugyanolyan hallásra megfelelő készülék megítélése ugyanis teljesen egyéni, és közösen kell megtalálni a legmegfelőbbet. Ez sokszor mindkét fél részéről sok türelmet igényel, és akár egy óráig is tarthat. Így lehet azonban biztosítani azt, hogy a választott készülékkel hosszú éveken át elégedett legyen, mert a TB által meghatározott kihordási időn belül nincs lehetőség újabb támogatott készülékre.

Sajnos nagyon sokszor keresik fel szalonjainkat olyan, máshol ellátott páciensek, akik nem szakszerű ellátás keretében jutottak készülékhez, azonban már néhány hónap múlva kiderült, hogy a mindennnapi életben nem megfelelő a viselete. Ezek a készülékek általában a fiók mélyén végzik és mivel ilyenkor meg kell várni a kihordási idő leteltét, az ügyfél hosszú évekig a jó hallás lehetősége nélkül kénytelen élni, vagy teljes áron kényszerül megfelelő készüléket vásárolni.

Készülék megrendelés
Fontos, hogy a készülék felírása előtt az ügyfél tájékoztatást kapjon a kihordási időről, a TB támogatás mértékéről és a fizetendő betegtérítési díjról.

Sajnos nem mindenhol térnek ki a beépítendő plusz tartozékok vagy a használathoz szükséges egyéb termékek (elemek, tartozékok) árára, így az ügyfél téves képet kaphat a készülék költségeiről.

Szalonjainkban a megrendeléskor részletes visszaigazolást adunk, melyen minden költséget feltüntetünk.

Készülék kiadás
A hallókészülék kiadására a megrendeléstől számított 1-3 héten belül kerül sor, attól függően, milyen készülékről van szó, illetve mennyi idő alatt készül el az egyéni hallójárati ház vagy a fülilleszték.

A kiadáskor a hallásgondozó szakember az ügyfél egyéni hallására illeszti a készüléket.

Kötelező tájékoztatni az ügyfelet a készülék használatáról, kezeléséről, ápolásáról, sajnos ez nem mindenhol történik meg.

Kontroll
A megfelelő audiológiai ellátáshoz hozzátartozik az ügyfél rendszeres kontrollja és szükség esetén a készülék újraállítása, mert a tökéletes illesztéshez sokszor több beállitás szükséges.

Természetesen a készüléket kiszolgáló forgalmazónak ezt kötelessége lenne ingyenesen elvégezni, sajnos ez nem mindenhol van így.

Keresés
Háziorvos regisztráció
06-80/911-911
Kapcsolat | English | Térkép | Amplifon Csoport | © Copyright 2006 Amplifon